Észak-Amerikában debütált a Honda FCV Concept

Óriási érdeklődés közepette, a 2015-ös Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon mutatkozott be a Honda FCV Concept. Az új modellnek különösen nagy jelentősége van, karosszériáján ugyanis azok a stílusjegyek figyelhetők meg, melyek a Honda jövőben várható üzemanyagcellás járműveit is meghatározzák majd. Piaci bevezetése 2016 márciusában indul Japánban, ezt követi az európai és az észak-amerikai kontinens.

Az FCV Conceptet tágas, ötszemélyes utastér, kb. 480 kilométeres hatótávolság és nagyjából háromperces feltöltési idő (70 MPa-os nyomással) jellemzi. Az üzemanyagcella teljes egészében a motortérben helyezkedik el, és annak dacára, hogy a korábbi Honda FCX Clarity cellájánál 33 százalékkal kisebb, energiasűrűsége hatvan százalékkal nagyobb.

A FCV Concept alacsony, széles, határozott megjelenésű karosszériája aerodinamikai és esztétikai szempontból egyaránt komoly előrelépést jelent. Az utastér kialakításánál ember és gép harmóniájának megvalósítását tartották szem előtt a mérnökök, ezt bizonyítja, hogy az új, hatékonyabb hajtáslánc ellenére jóval nagyobb a helykínálat, mint a négyüléses FCX Clarity modell esetében. A Honda FCV Concept világpremierjére tavaly, november 17-én, Japánban került sor, majd a Los Angeles-i Autókiállításon a Honda bejelentette, hogy - a FirstElement Fuel program keretében - 13,8 millió dolláros (kb. 3,7 milliárd Ft) finanszírozással további hidrogéntöltő-állomásokat létesít Kaliforniában, így még szélesebb körben terjedhetnek el az üzemanyagcellás járművek.

Az új FCEV egy immáron tíz éves, világelső fejlesztési folyamat újabb állomása, melyet a Honda indított útjára az üzemanyagcellás technológiák terén. Egykoron az FCX volt az első üzemanyagcellás jármű, ami megfelelt az EPA és CARB szabványnak (2002 júliusában kapta meg a minősítést), és ez volt első sorozatgyártású üzemanyagcellás jármű, amit forgalomba hoztak. A modell 2002 decemberében mutatkozott be a japán és az amerikai piacon, egy évre rá jelent meg a fagypont alatt is működő változata, majd 2005-től magánszemélyek is megvásárolhatták. Folytatásként 2008-ban a Honda jóvoltából elindult a világ első kifejezetten üzemanyagcellás autók építésére beállított gyártósora, és létrejött az első üzemanyagcellás autókra szakosodott márkakereskedői hálózat.

Megjegyzés: A kb. 480 kilométeres hatótávolság mérése az EPA 2015 szabvány szerint történt. Az adatok kizárólag összehasonlítási célokat szolgálnak, a tényleges üzemanyag-fogyasztást az időjárási és útviszonyok éppúgy befolyásolhatják, mint a vezetési stílus, a jármű állapota vagy az akkumulátor életkora, illetve töltöttsége.